Egy gyerek mindent szó szerint vesz!!! Tanult lányom (pszichológus) egyik mondata nagyon elgondolkodtatott. Annyi volt az egész, hogy megjegyezte "Egy gyerek mindent egy az egyben fordít le magának". Erről eszembe jutott, hogy amikor a fiam 11 éves volt, egyszer haragomban azt mondtam, hogy "Látni sem akarlak többé!". Akkor éjjel megszökött az apjához. Órákig kerestem, nem értettem, hogy miért ment el, hisz többször előfordult már, hogy megharagudtam rá, s addig sosem szökött el. Amikor előkerült, nem értette, hogy miért vagyok annyira kiakadva, én meg nem értettem, hogy ő miért nem érti, hogy én ki vagyok akadva, hisz nem tudtam, hogy hol van. Most, sok-sok évvel a történtek után világosodott meg előttem, hogy ő csak azt tette, amit én mondtam neki. Előtte, s azóta sem, sohasem hazudtam neki, nem fenyegetőztem semmivel, ez is csak úgy "kicsúszott" a számon. Ő meg tette, amit kértem tőle.:-(( Hát ennyire egyszerű! Vigyázni kell nagyon! |
25 (2006.06.19.) |
|